Ha a hullámalakok megjelenítésére is alkalmas mérőeszközzel rendelkezünk, és azzal vizsgálunk meg egy villamos hálózatot, az első dolog, ami szembeötlő még egy laikus számára is, hogy bár alapvetően az elektromos rendszerünk 50 Hz frekvenciájú szinuszos váltakozófeszültségen alapul, azonban tiszta szinuszt nem tudunk felfedezni sem a feszültség, sem az áram jelalakokban. Egyértelműen csak valamilyen szinten torzult periodikus jelet láthatunk. Hogy ez a torzult alak mennyire tér el a tiszta szinuszjeltől, az függ a betáplált villamosenergia minőségétől, valamint a vizsgált hálózaton üzemelő fogyasztók jellegétől.
Néha a harmonikus torzítás nem a saját belső hálózaton történt telepítés eredménye. Gyakran megfigyelhetők egy külső forrásból fakadó következmények, például a közeli szomszédos hálózaton történt telepítést követően, ami a káros felharmonikusokat generálja. (Folytatás lejjebb)
Ezek a harmonikusok tehát zavarok, melyek miatt megnövekednek a létesítmény működéséhez köthető, un. OPEX kiadások. Ezek műszaki és gazdasági jellegű költségtípusokba sorolhatók. A műszaki költségek azok, melyek a létesítmény teljesítmény-csökkenéséből erednek:
- elosztóvezetékek kapacitásvesztése
- transzformátorok túlterhelése
- vezetők túlterhelése
- transzformátorok teljesítményvesztése
- hőveszteségek a vezetőkben és egyéb berendezésekben
- villamos gépek mágneses veszteségei
- szivárgóáram növekedés
A gazdasági költségek pedig azok, melyek pénzügyileg jól számszerűsíthetők. Ezek lehetnek azonnal látható, valamint rejtett költségek. Ezekre néhány tipikus példa:
- nagyobb villamosenergia-fogyasztás
- extrém fogyasztási csúcsok
- többlet meddőenergia költség
- elosztási veszteségek
- hő- és mágneses hatások miatt fellépő energiaveszteség
- kényszerű bővítések (pl. nagyobb kábelkeresztmetszet)
- termelési folyamatok nem tervezett leállása miatt keletkező veszteség
Sorozatunk következő cikkében végigmegyünk a konkrét, a felharmonikusok által előidézett hibajelenségeken, illetve bemutatjuk azokat az egyszerűbb diagnosztikai módszereket, melyek segítségével eldönthető, hogy az adott hibaesemény valóban valamely felharmonikus tartalomhoz köthető.
(Józsa Péter)
