A jelenlegi helyzet egy már jól ismert és bejáratott gyakorlatot követ, ami akkor állt elő, amikor Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz 2004-ben, és az összes 50MW, és a fölötti villamos teljesítményű erőművek kéményeire, illetve a nagy vegyipari üzemek, autógyári festödék kibocsátására, folyamatosan mérő(95-97%), ún. IN-SITU mérőműszereket kellett telepíteni, adataikat tárolni és időszakosan ellenőrizni, elemezni az adattáblákat, a mért paraméterek bontásában.
Ezen intézkedésekre azért volt szükség, mert a magyar erőművek 50%-a széntüzelésű volt, többnyire a magas kéntartalmú(1,4-3%, mérten akár 7% is) felszíni fejtésből származó lignit miatt. A hasonló kéntartalmú kőolaj és annak származékai is problémát okoztak, és a tervezett kibocsátási értékek is az európai normák többszörösei voltak. Mindemellett a rendszer túl merev volt, a tartalékkapacitás kicsi, a távfűtésben résztvevő hő szolgáltatók kibocsátása szabályozatlan volt, és még hosszan lehetne sorolni az akkor nagyító alá vont energiatermelő, vegyipari, járműipari területek problémáit.
A munka ott kezdődött, hogy az 50MW, és a fölötti, folyékony és szilárd fosszilis tüzelőanyagokat felhasználó erőműveket, továbbá szerves szénhidrogéneket kibocsátó gazdasági szereplőket kötelezték a már említett mérések telepítésére, azok folyamatos üzemeltetésére, az adatok tárolására és időszakos elemzésére, illetve a környezet védelmisek részére bármikor elérhetőnek kellett lenniük.
Visszatérve a szélesebb értelemben vett energiagazdálkodás problematikájára, megállapítható, hogy Magyarország még mindig 2,5-3- szor több energiát fogyaszt egységnyi GDP-re vonatkoztatva, mint a gazdaságilag fejlett országok. Mivel hazánkban a KKV szektor a GDP termelés közel 52%-át adják, és a munkavállalók 71%-át foglalkoztatják, a terület energiafogyasztásának hatékonysága meghatározó elem a nemzeti energiagazdálkodásban. Ezért köteles minden KKV szakreferenst alkalmazni vagy kiszervezett szakreferensi szolgáltatást igénybe venni a 122/2015. sz. kormányrendelet alapján. Ez a rendelet meghúzza azt a vonalat is, ami fölött az említett rendelet hatálya már él, mégpedig az utolsó 3 év átlaga 400MWh/év villamos energia, 100.000m³/év földgáz vagy 3.400GJ/év hőmennyiség. Ismerve ezeket a számokat és energiahordozókat, egyértelmű hová kell telepíteni mérőeszközöket, és mit kell mérni. De azért nem ilyen egyszerű az élet!
Az első bekezdésben már szót ejtettünk az EN 16247 szabványcsalád első tagjáról, az Általános Rendelkezések-et neveztük meg. Ebben viszont benne van, hogy a szabvány előírja az Épületek, a Szállítmányozás és a Folyamatok(gyártás technológia) által felhasznált energia monitorozását is. Az EN 16247-2:2014 az épületekkel, az EN 16247-3:2014 a folyamatokkal, a EN 16247-4:2014 pedig a szállítmányozással foglalkozik. Így együttesen, a mérőrendszereket kiterjesztve egy teljes képet kapunk a cég, gazdasági szereplő energiafogyasztásáról, és ami a legfontosabb, mért adatok alapján. Adódik egy minimalista mérőrendszer, és további, a kritikus helyeket is látó/mérő rendszer, illetve a teljes energiafogyasztás spectrumát lefedő mérés. Amennyibe ez utóbbit telepítik és üzemeltetik, akkor az ISO 50001 energiairányítási rendszer módszertana és követelményrendszere is alkalmazható, bevezethető, és innen csak egy lépés az ISO 14001 környezetközpontú irányítási rendszer, amivel elég zöldé válik a cég, intézmény.
Minden cég vagy intézmény vezetőjének el kell hinnie, hogy a mérőrendszer telepítése, üzemeltetése és adatainak az elemzése többet hoz, mint visz. Az is igaz, hogy az erőműveknél is voltak olyanok, amelyeknek nagyon fájt a rájuk erőltetett rendszerből fakadó kényszerű döntések sora, volt utolsó döntés is, de aki maradt, életképes volt/lett, és hatékonyabb, mint előtte.
Kérjük hívjanak bennünket, tudjuk miről beszélünk.
(Reszler István)