péntek, 07 február 2014 00:00

17 ezer forintot spórolhatnak évente új számítógéppel a háztartások #energiafogyasztás

Az idősebb PC-k energiafogyasztása egy hűtőszekrényhez vagy fagyasztóhoz mérhető.

 Az idősebb asztali számítógépek a háztartások legéhesebb energiafogyasztói közé tartoznak. Míg egy új ultrabook - a gép pontos típusától és a rajta futtatott szoftverektől függően - éves energiaköltsége nem haladja meg az 1 600 forintot, addig ez a szám az ötéves asztali PC-k esetében körülbelül 18 000 forint – napi átlagos 8 órás bekapcsolt állapot mellett.

„Az asztali PC-k fogyasztása akkor sem csökken számottevően, ha kikapcsoljuk a monitort, mivel a processzor és a videokártya tovább működhet. Egy öregebb gép óránként 4,5 Ft értékű áramot fogyaszt, ami 6,9 forintra is felkúszhat számításigényes alkalmazások, például játékok futtatása vagy videók lejátszása esetén” – mondta Gacsal József, az Intel Magyarország üzletfejlesztési igazgatója.

Ez azt jelenti, hogy az ötéves, energiaéhes gépeket érdemes csupán a legszükségesebb feladatokra használni, mivel az áramszámlában hasonló súllyal szerepelhetnek, mint egy hűtő, fagyasztó vagy plazma TV. Egyetlen asztali számítógép éves áramszámlája elérheti akár a 36 ezer forintot, ha a felhasználók sosem kapcsolják ki a teljes számítógépet.

Energiafogyasztás szempontjából a számítástechnikai iparág másik végletét az ultrabookok jelentik, amelyek áramszámlája éves szinten sem haladja meg az 1600 forintot: egy ultrabook átlagos energiafogyasztása tizede egy idősebb asztali gépének. Az átlagos notebookok az ultrabookok és az asztali PC-k között teljesítenek, éves hozzájárulások az áramszámlához átlagosan kevesebb mint 2700 forint.

Egy átlagos magyar háztartás éves szinten mintegy 91 ezer forintot költ áramszámlára, ami azt jelenti, hogy idősebb asztali számítógépük új ultrabookra való lecserélésével a felhasználói szokásoktól függően évente hozzávetőleg 16-17 ezer forintot spórolhatnak.

5 tipp az energiatakarékos számítógépezéshez:

1. Ha öt évnél idősebb asztali gépet használsz, fontold meg a lecserélését egy új ultrabookra, laptopra vagy átalakítható notebookra, mivel ezzel évente körülbelül 17 ezer forintot spórolhatsz!

2. Az energiafogyasztás az olyan számításigényes feladatok esetén a legmagasabb, mint a játékok futtatása vagy a videók szerkesztése, ezek idejét limitáld tehát, ha alacsonyabb számlára vágysz!

3. Ha nem játszol a gépeden, elegendő lesz számodra az integrált videokártya is, amely jóval kevesebbet fogyaszt, mint a különálló megoldások.

4. Ne hagyd bekapcsolva a számítógépedet szükségtelenül, mivel egy öregebb asztali PC naponta közel 100 forinttal növeli meg az áramszámládat!

5. A filmezés az ultrabookokon a legolcsóbb, az áramszámlát óránként kevesebb, mint 1 forinttal terheli - a plazma TV költsége ennél 11-szer magasabb.

 

További információk

  • Forrás: alternativenergia.hu

Munkatársak

Váradi Szabolcs - Ügyvezető, energetikai szolgáltatások
Józsa Péter - Energetikus
Pocsai László - SCADA vezető fejlesztő 
Korbeák Sándor - Informatikus

Kapcsolat

Iroda: 1033 Budapest, Csíkós utca 8.       Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
© 2019 On-Energy Kft. Minden jog fenttarva