Friday, 12 August 2016 04:35

2016. augusztus 15-én megnyílik az OMP korszerűsítési pályázata

2016. augusztus 15-én hétfőn megnyílik az Otthon Melege Program újabb pályázata, melynek keretében épületenergetikai korszerűsítésekre nyerhetnek vissza nem térítendő támogatást a családi házak tulajdonosai. A forrás keretösszege "aprópénz", az érdeklődés viszont óriási. Néhány jótanács azoknak, akik ennek ellenére indulnának a pályázaton.

Talán még egyetlen korábbi időszakban sem volt ennyire kaotikus a helyzet, mint ennél a mostani pályázatnál. Annyi minden hangzott el kormányzati oldalról a családi házas korszerűsítések támogatásával kapcsolatban, hogy mind az energetikai szakma, mind az érintett háztulajdonosok csak kapkodták néha a fejüket. Sokáig az sem volt tiszta, hogy egyáltalán lesz-e vissza nem térítendő támogatás? Végül lett... 5 (öt) milliárd forint keretösszeggel, régiónként leosztva. Csepp a tengerben, úgyhogy most is lesz majd olyan régió, ahol mindössze néhány óra elteltével be kell zárni a pályázatot.

Pedig volt már szó több száz milliárdos keretről is, de abból végül csak kamatmentes hitel lett, 135 milliárdos összeggel, 10 % önerővel, 10 milliós igénylési plafonnal. De maradjunk most ennél a hétfőn induló támogatásnál. Mit kell tenni ahhoz, hogy valaki ilyen pénzhez juthasson?

Kövessen Minket!


Első és legfontosabb tudnivaló, hogy ha valaki csak most értesült arról, hogy ilyen pályázat lesz, és indulni szeretne azon, az engedje el szépen a dolgot, mert már nagyon elkésett. Az előkészületek napokat vennének igénybe, annyi idő pedig már nincs hátra, egy hevenyészve összecsapott anyag meg biztosan kihullik a rostán. Úgyhogy nézzük azokat, akik időben kapcsoltak, és már minden szükséges beadandó dokumentum az asztalon hever.

Magánszemélyekről beszélünk, tehát a pályázat beadása az Ügyfélkapu rendszeren keresztül, elektronikus formában történik. A pályázók két utat választhatnak: vagy saját maguk végzik el a feltöltést, vagy pénzért megbíznak ezzel valakit. Mindkettő lehet jó módszer, de ilyen szűkös keretnél meggondolandó az, hogy nem lenne-e célszerűbb saját kézbe venni a dolgok irányítását? A válasz egyértelműen: de, igen. Nem ördöngősség, a pályázati útmutató olyan szájba rágósan leír minden lépést, hogy nagyon nehéz hibát véteni.

Ami ehhez szükséges, az egy PC internet kapcsolattal, regisztráció a pályázati felületre, és egy szkenner, melynek segítségével a papír alapú dokumentumokat be tudjuk digitalizálni. És nagyjából ennyi. Minden beadandó anyagot elektronikusan fel kell tölteni, és már csak várni kell, hogy megnyíljon végre a pályázat. Ezt viszont nagyjából úgy kell elképzelni, mint egy horgászversenyt egy olyan tónál, amiben mindössze egy tucat hal él. Ha éjféltől lehet itt horgászni, ne menjünk reggel a partra, mert már valószínűleg felesleges lesz.

De mi is szokott olyankor történni, amikor egyszerre akár több ezer ember nyomja meg azt a bizonyos Enter gombot? Nem biztos, hogy most is így lesz, de bizony többször előfordult már, hogy túlterheltség miatt lefagy a pályázati portál. Ilyenkor sokan legyintenek egyet, hogy majd később újra megpróbálják. Márpedig érdemes kitartani, mert bármikor újra indulhat a rendszer, és ismét csak hoppon maradhatunk, ha régiónkban épp sokan vagyunk arra a kevéske pénzre. Úgyhogy pici odafigyeléssel, türelemmel és kitartással, egy tisztességesen, időben összeállított és feltöltött dokumentációval jó eséllyel indulhatunk ezen a pályázaton. Egyébként, mint ahogy a mondás is tartja: lemaradunk, mint a borravaló...

(J.P.)

Munkatársak

Váradi Szabolcs - Ügyvezető, energetikai szolgáltatások
Józsa Péter - Energetikus
Pocsai László - SCADA vezető fejlesztő 
Korbeák Sándor - Informatikus

Kapcsolat

Iroda: 1033 Budapest, Csíkós utca 8.       Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
© 2019 On-Energy Kft. Minden jog fenttarva